2024. március
H
K
Sz
CS
P
Szo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Összes program megtekintése ›

Kutatások

Az Ipoly Erdő Zrt. sokoldalú szakmai és közérdekű tevékenysége során, az erdőgazdálkodás múltjához, jelenéhez és jövőjéhez kapcsolódó kutatások vezetésében és támogatásában is élen jár.

Környezettörténet, történeti ökológia, erdőtörténet

Az Egyesült Államokban dinamikusan fejlődő tudományág, a környezettörténet szakfolyóiratának egy címlapjaA környezettörténet, vagy más hazánkban ismertebb, bejáratottabb tudományos rangra emelt nevén a történeti ökológia, végtelenül leegyszerűsített felfogásban fogalmazva, a természet és az ember kapcsolatának folyamatos - a kutatás tárgyától, tematikájától függően - gyakran évszázados, esetleg évezredes alakulását vizsgálja.

Szemléleti megközelítése kettős sajátságot hordoz. Egyszerre kívánja meg a történeti kutatások módszertani viszonyainak, szabályainak gyakorlati használatát (pl. forráskutatás és értékelés), illetve a természettudományos gondolkodásmódot, az ökológiai törvényszerűségek mélyreható ismeretét.

A történeti ökológia fogalmát mégsem a természettudomány, vagy a tisztán értelmezett történettudomány, hanem a közgazdaságtan vezette be a tudományos közéletbe. 1986-ban a berni Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszuson született meg ez a sajátságosan tudományközi tudományág.

Az itt lefektetett alapok szerint, tárgya az ember és a természeti környezet viszonya a történelem során. A konferencián megfogalmazottak ellenére azonban nem a közgazdászok, hanem a társadalomtudósok, elsősorban a történészek vették zászlójukra kibontakoztatását, aktív művelését. Mind emellett, fejlődéstörténetében meg kell említenünk a természettudományok - köztük a humánökológia - egyre dominánsabban betöltött szerepét is.

A történészek - már alap képzettségükből is adódóan - az ökológiai oldalt a kutatható és fellelhető történeti írásos források oldaláról közelítik meg, az ökológiai törvényszerűségek mélyebb háttér összefüggéseinek feltárása nélkül. Ezért is természetes, hogy a történeti ökológia – történettudományi szempontból vizsgálva - összemosódik a művelődés, a kultúra, és a gazdálkodástörténet históriájával.

Az alig két évtizedes múltra visszatekintő környezettörténet – angol elnevezésével is élve az „environmental history” – így a hivatalosan elfogadott megfogalmazás szerint, a természet és a társadalom évezredes együttélésének, kölcsönhatásának hosszú távú folyamatait vizsgáló, a természettudományok és a társadalomtudományok eredményeit történetileg szintetizálva értelmező tudomány.

A mindmáig sajnos gyér magyar nyelvű szakirodalom terén ezt a területet dolgozta fel az 1998-ban és 2006-ban megjelent történelemtudomány segédtudományait feldolgozó egyetemi tankönyv, amely már önálló fejezetet szentelt neki.

A fokozatosan fejlődő, bővülő környezettörténet persze elsősorban arra kereste történeti oldalról a választ, hogy a különböző, állandóan változó, alakuló, dinamikusan formálódó környezeti feltételek, illetve változások miként hatottak a múltban a társadalmakra, a történelem menetére.

Vizsgálhatja ennek keretében, például azt is, hogy az időjárási viszonyok miképpen befolyásolhatták a történelem nagyobb csatáinak végkimenetelét, gondoljunk csak az 1526-os mohácsi csata kapcsán Perjés Géza és Gábris Gyula újszerű szemléletet közvetítő korábbi kutatásaira.

Környzettörténeti kutatások alapján rekonstruált késő bronzkori erdőírtás számítógépes grafikája (Forrás:New York State Museum)Ennél ökológikusabb és szintézisre törekvőbb látásmód a kapcsolat másik irányának felderítése, vagyis az ember környezetátalakító tevékenysége. Ennek a vonalán elindulva már jobban megközelíthető, hogy a „bölcs homonida” által előidézett természeti változások miként hatottak vissza a társadalomra.

A korábbi környezettudományi megközelítések szerint ökológiai stabilitás csak az ember által nem befolyásolt ökoszisztémákban, az ún. „élő természetben” fordulhat elő. Ha ezzel a tézissel párhuzamosan, egy fajta normaskálán a legmagasabb szintre emeljük az embertől érintetlen természetet, akkor a környezet rombolása elengedhetetlenül részévé válik az emberi természetnek, se ezzel mintegy igazolást is nyer egyben.

Ez az ökológiai premissza, elterjedt felfogás már a 80-as évek végén hamisnak bizonyult. Ugyan úgy, ahogy az ember ősének kutatása során a jól szervezett, együttműködő őstársadalmak tanulmányozásában Leakey rámutatott, hogy nem létezik agressziós magatartási „gén”, vagyis az ember nem ösztönösen agresszív. Hiszen saját faján belüli nagy fokú kooperációs kézségének dominanciája nélkül, soha nem hozhatta volna létre öntörvényű, sajátos ökológiai alrendszerét.

Az előbbi szemléleti előrelépés kedvező hatással volt a történeti környezetkutatás irányvonalára, melynek tematikája, irányultsága csak annak a felfogásnak az elfogadása mellett érvényes, hogy emberi behatások mellett is stabil környezeti viszonyok keletkeznek.

Nem az a kérdés a döntő, hogy a különböző civilizációs fokokon álló, komplex struktúrájú társadalmak és annak szerveződései meddig képesek fenntartani az általuk használt környezetet (melyből energizálódnak is egyben) hanem az, hogy mennyi időt szán - a környezet átalakításának kiterjedtségéhez és tempójához mérten - az alkalmazkodási folyamatokra. A társadalom képviselői milyen módón sajátították el azt a fajta figyelmet, ami a környezet átalakulására, illetőleg annak következményeire irányul.

Örök érvényű ökológiai szabály, hogy a rendszerint hosszú evolúciós fejlődési pályán mozgó, sorozatos evolúciós kísérletezgetés, illetve az ember esetében a sajátos koevolúciós (együttfejlődési) út nyomán kialakult egyensúly az, ami a legkönnyebben megingatható. De a látszat ellenére valóban biztos stabilitás – a természeti ökoszisztémák sajátosságaiként értelmezve - csak a változó, dinamikusan adaptálódó egyensúly révén érhető el.

Mária Terézia 1770-es erdőrendtartásának címlapja (Forrás:ÁESZ)

Az eddig született szakirodalmat áttekintve – kevés kivétellel - az erdőtörténet-írásban nagyrészt az erdészeti rendeletek kialakítása, azok betartása vagy be nem tartása állt a középpontban. Az összetettebb helyzetre utal a már korai századokban megjelenő központi erdőrendtartási szabályozásokkal ellentétes uradalmi előírások figyelmen kívül hagyása, melyben felfedezhető az „önszabályozó rendszerek” működése. Például ha az erdőmester saját, vagy több generációs örökségű tapasztalatai nyomán az uradalmi utasítások be nem tartatásával lehetővé tette, hogy a faizó erdőmunkások ott hagyjanak lehullott ágakat (vágástéri hulladék) a földön, vagy arra alkalmas erdőrészletekben ragaszkodtak a szálaló gazdálkodáshoz és esetlegesen gátolták a tűlevelű fákkal történő homogén erdősítést. Ezek mind olyan vétségek, melyek ökológiai szempontból előnyösek lehettek az erdő komplex ökoszisztémáját tekintve, természetközelibb élőhellyé tehették a gyakran - a nagybirtokosok által generált egy oldalú bevételi kényszeren alapuló - intenzív gazdálkodás alá fogott erdőket.

Természetesen ezeket a jelenségeket térben kell elsősorban pontosan felderítenünk, elhelyeznünk és elemeznünk, így az általánosító megállapítások lehetősége mellett, választ kaphatunk a finomabb összefüggésekre is. Érdemes megvizsgálni az egyházi (pl. a Börzsönyben a Prímási vagy Váci Püspöki uradalmak) vagy egyes nagy kiterjedésű, integráltan és kor színvonalán modern ökonómiai szellemben szervezett birtokok (pl. az Eszterházyak ipolypásztói uradalma vagy br. Piret Béla diósjenői erdőbirtoka) gazdálkodásának viszonyait. Hiszen éppen ezek az ugyan szigetszerű, de egyes elemeiben követendő példák adták meg az alapot, hogy a XVIII.-XIX. században lezajlott szinte visszafordíthatatlannak tűnő folyamatok ellenére, még ma is rendelkezünk jelentős kiterjedésű, természetszerű vagy természetközeli, egybefüggő erdőterületekkel.

Tájhasználati, erdőtörténeti kutatások

A Társaság által 2005 májusában elindított Börzsöny hegységi tájhasználati és erdőtörténeti kutatások, évszázadokra visszamenőleg célozza meg az e tájegységen tevékenykedett erdész generációk szakmai munkája során felhalmozott, és ma még méltánytalanul elhanyagolva, szétforgácsolódottan őrzött erdészeti tudás és örökség öszegyűjtését. 2006-ban igazodva a regionális és azok szoros kapcsolatát erősítő európai stratégiai orientációba, lehetőség nyílott a kutatás földrajzi területének kitágítására, ugyancsak az Ipoly Erdő Zrt. kezelése alatt álló cserháti és karancs-medvesi erdőgazdálkodási tájegységek bevonásával.

E jelenleg egyedülálló törekvés egyik fontos célja, az adott kutatási területekre vonatkozó erdészet szakmatörténeti információk gyüjtése és mentése.gerendafaragás a XIX. század elején

Ennek keretén belül pedig egy erdőgazdálkodás-történeti adatbázis felállítása, mely a tájegységekre vonatkozó szakmai forrásanyagok, kordokumentumok pontos fellelhetőségét tartalmazza, meghatározott, egységes és felhasználóbarát struktúrába ágyazva, elsősorban a további analizáló kutatások számára. Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy e tudományos adatok az erdészeti ökológia, és a történeti ökológia oldaláról is fontos információbázist jelentenek majd. Ráadásul e kutatás egyben integrálható, beilleszthető az Európai Unióban előtérbe helyezett történeti tájhasználati kutatások irányvonalába, és azok eredményeit felhasználó, újra fogalmazodó tartamos gazdálkodás jövőbeni kialakításába. Természetesen másik vetületként megjelenik az a cél is, hogy az összegyűjtött forrásanyagok az elkövetkezendőkben megfelelően magas színvonalon bemutatásra kerüljenek és egyben közös, élővé adaptált kulturális értékünkké váljanak.

Ennek mintegy első gyakorlati megvalósulásaként, a kutatás kezdeti adatfeltárásai tették lehetővé a Börzsöny hegységben, az országosan is egyedülálló Diósjenői Erdészeti és Erdőtörténeti Tanösvény létrehozását. A kutatási munka eredményei emellett megjelennek a salgóbányai interaktív "Erdészház" és a hollókői "Erdő és Ember" kiállításokon vagy az Erdei Iskolák háttér anyagaiban is.

A kutatás széles vizsgálódási spektrumát jól jelzi a számos bevonásra került, s a forrás-kutatásban elméleti és gyakorlati támogatást biztosító, központi közigazgatási illetve tudományos intézmény és szervezet. Az erdészet szakmai oldalról az Állami Erdészeti Szolgálat, az ÁESz Egri Igazgatóság Váci Erdőtervezési Iroda Üzemtervtára, az Erdészeti Kutató Intézet Könyvtára, az Erdészeti Információs Központ, az Országos Erdészeti Egyesület Történeti Könyvgyűjteménye. A történettudományi oldalról a forrásanyagokat őrző levéltárak és könyvtárak, mint az Esztergomi Prímási és Főkáptalani Levéltár, a Nógrád Megyei Levéltár, a Magyar Országos Levéltár, a Váci Püspöki Levéltár, a Pest Megyei Levéltár és az Országos Széchenyi Könyvtár.

ETEA - Egységes Történeti Erdőtérkép Adatbázis

Börzsönyi erdőtérkép 1756-ból (Szokolyahuta-Királyrét térsége)A kutatás kiemelkedően jelentős eredménye az ETEA (Egységes Történeti Erdőtérkép Adatbázis) rendszer alapjainak létrehozása.A forrásfeltárások egyik célterülete a vizsgált erdőgazdasági tájegységek történeti térképes anyagainak felkutatása volt, hiszen ezek kézzelfogható és a későbbiek során az írásos adatokhoz jól illeszthető információkat hordoznak, akár több évszázadra visszamenőleg is. Az átfogó kutatás során eddig szakmatörténeti szempontból kevéssé ismert vagy ismeretlen erdőtérképeket és erdővonatkozású térképet (pl. kataszteri, tagosítási, úrbéri, határfelmérési, gazdasági stb.) sikerült feltárni, elérhetőségét, alapadatait dokumentálni, és új formátumú, könnyen kezelhető, rendszerbe katalogizálni.

A levéltárak térképtáraiban őrzött kéziratos térképek közül ezek az erdőtérképek, a magyar erdészet szakmatörténeti múlt szempontjából különösen nagy értéket képviselnek. A nyilvánvaló esztétikai és eszmei szempontok mellett azonban, információtartalmuk (erdőterület változás, fafaj összetétel változás, erdőbeosztások, korösszetétel stb.) a történeti tájhasználat és az egykori gazdálkodás tekintetében, rendkívüli tudományos jelentőséggel bírnak.Kellően gazdag térképállomány esetén az a szerencsés helyzet állhat elő, hogy egy adott területről, erdőrészletről kronológikusan egymásra helyezve a térképeket, évszázadokra visszatekintő, egy fajta több rétegű térinformatikai "időszeletet" állíthatunk elő, az erdő változásai és az erdőgazdálkodás változásai tekintetében.Ennek nyomán vált szükségessé, egy ma még egyedülálló adatbázisrendszer (ETEA) létrehozása, mely egy-egy erdőgazdálkodási tájegység (pl. Börzsöny hegység), egy-egy adott területére vonatkozóan (pl. Bernecebaráti A. üzemosztály.) egységes struktúrában és formátumban, felhasználóbarát módon foglalja össze a vonatkozó történeti erdőtérképek és erdővonatkozású térképek elérhetőségét, alapadatait és jellemzőit.Ezáltal a kutatók, a területen dolgozó szakemberek és az érdeklődők számára is könnyen elérhetővé téve a gazdálkodási múlt ma is fontos adatait.

Bernecei erdőtékép a XIX. század elejéről