A Börzsöny vízrajza

A hegyvidékre hulló viszonylag bőségesnek tekinthető csapadékmennyiségnek köszönhetően, a Börzsöny általános vízviszonyai alapvetően kielégítőnek mondhatóak. A terület vízrajzi (hidrogeográfiai) centruma a legmagasabbra kiemelkedő Csóványos tömbje, ahová a legjelentősebb vízhozamú és hossszúságú patakok és völgyeik (pl. Kemence-patak, Fekete-patak, Szén-patak) hátravágódnak. A hegység felszíni vízfolyásai a vulkanikus földtani adottságok és az ezzel járó tagolt felszín nyomán, általában rövidek és kis vízhozamúak. Ráadásul az országos szinten is jelentős arányú erdőborítottság miatt az éves csapadékösszeg , majd 60 %-át elpárologtatja az erdő. A vízfolyások nagy része nem a szép számmal előforduló, de nagy részt rendkívül ingadozó és csekély vízhozamú résvízforrásokból, hanem a hóolvadásból, a tartósabb időintervallumú esőzések, nyári heves záporok, zivatarok csapadékából táplálkozik. A patakok gyors és gyakran látványos vízszintváltozásai a vulkanikus eredetű kőzetek - töredezettségük ellenére - csekély vízáteresztő képességéből adódik. A karsztos mészkőhegységekkel ellentétben a lehulló csapadék nagy része nem szivárog el az anyakőzet mélyebb részeibe. A hegység leghosszabb és legnagyobb vízhozamú állandó vízfolyása a Kemence-patak, (neve a szláv "kamenica" szóból ered és "köves medrűt" jelent) a Csóványos keleti oldalába vágódott völgyfőben felfakadó források vízéből születik. A patak hoszza 25.6 km, teljes vízgyüjtő területe 107 km², átlagos vízhozama 294 l/sec. A hegység geológiai adottságainak is köszönhetően, összesen 427 természetesen feltörő forrást tartanak nyilván a kataszterek. Ebből mintegy 350 mondaható jelentősebb vízhozammal rendelkezőnek. Ezeket három fő típusba sorolhatjuk: a hegylábi területek üledékes kőzeteiből feltörő talajvízforrások, a hegységperem lealacsonyodó oldalain kibukkanó rétegforrások, és a hegység belsejében található résvízforrások. (Ez utóbbi típus a Börzsöny egyik kiemelt természeti értéke, melynek teljes körű felmérését és adatbázisba illesztését Társaságunk jelenleg is végzi.) Az állandó résvízforrások közül mintegy 40 forrás 600 m tszf.-i magasságban fakad, míg a legmagasabban fekvő forrást a Csóványos keleti oldalában, 850-900 méterrel a tengerszint felett találjuk. A hegyvidéken nincsenek természetes eredetű nagyobb állóvizek. A belső területekről kilépő patakokat a lankásodó hegylábfelszínek kisebb esésű völgyeiben, néhány településen mesterséges gátakkal zárták el, így alakítva ki különböző funkciók ellátására szolgáló duzzasztott, mesterséges tavakat. A néhány természetes eredetű, kisebb léptékű állóvíz közül - a nagyobb hóolvadások és csapadékosabb periódusok idején - a lefolyástalan területeken megjelenő időszakos tavakat érdemes megemlíteni. Ilyen található pl. a Só-hegy és a Nagy-Sas-hegy közötti nyeregben, a Nagy-réten. Emellett fontos, de antropogén eredetű vizes élőhelyet jelentenek a világháborús cselekmények nyomán kialakult ún. "bombatölcsérek" is.